Ugye te is érzed néha azt a szúró érzést, amikor valaki megkérdezi, mit nézel este a tévében, és neked mentegetőznöd kell, hogy „csak egy kis könnyed szórakozás”? Azok a valóságshow-k, amikről mindenki tudja, hogy léteznek, de senki sem vallja be, hogy nézi őket, a modern szórakoztatóipar mostohagyerekei. A kritikusok azonnal leminősítik, mint a kultúra halálát, és az intellektuális elit kineveti azokat, akik a kanapéjukról követik a drámát. Én viszont azt mondom, hogy ideje leszámolni ezzel a snobizmussal, mert a reality TV nemcsak ártalmatlan, de bizonyos szempontból kifejezetten hasznos is.

Szociológiai laboratórium a kanapén

Komolyan. Gondolj bele: a valóságshow-k valójában kontrollált környezetben zajló társadalmi kísérletek, amiket te ingyen, a saját nappalidból elemezhetsz. Nem kell hozzá szociológus diplomát szerezned, hogy lásd, mi történik, amikor huszonévesek összezárva próbálnak meg együtt élni, vagy amikor ismeretleneknek kell együtt építeniük egy vállalkozást. Ezek a műsorok a hatalmi dinamikák, a konfliktuskezelés és a csoportlélektan tankönyvi példái.

Minden egyes évad egy újabb adatpontot szolgáltat arról, hogy az emberi természet hogyan viselkedik nyomás alatt, és milyen manipulatív stratégiákat alkalmazunk a céljaink eléréséhez. Te, mint néző, kívülállóként, érzelmi tét nélkül figyelheted meg a hibákat, a képmutatást és a zseniális húzásokat. Ez a passzív megfigyelés segíti a saját társasági helyzeteink és reakcióink finomhangolását is.

A tudósok is gyakran tanulmányozzák a reality show-kat, mint a társadalmi normák és a média hatásának tükrét. Tehát, amikor legközelebb a párod szid, hogy miért bámulod a „celebek összevesznek a medencénél” típusú műsort, nyugodtan mondd, hogy te éppen „mikroszociológiai terepmunkát” végzel.

Ráadásul, miért gondoljuk, hogy az emberi interakciók tanulmányozása csak akkor értékes, ha Shakespeare-en vagy egy komplex történelmi eseményen keresztül történik? Az, hogy képes vagy felismerni egy toxikus kapcsolat mintáját egy tévéműsorban, ugyanúgy fejleszti az érzelmi intelligenciádat, mintha egy komoly regényt olvasnál. Csak ez a módszer sokkal kevésbé fárasztó.

A szükséges érzelmi levezetés

Az élet fárasztó. A munka, a számlák, a globális felmelegedés, a gyerekek – mind-mind valós és nehéz problémák. A valóságshow-k pont azt adják meg, amire a kimerült agyunknak szüksége van: egy kis, steril drámát, ami nem a miénk. Amikor a tévében sírnak vagy kiabálnak, az a feszültség, amit mi érzünk, nem hoz magával valódi következményeket a mi életünkben.

Ez egyfajta érzelmi katarzis, egy engedélyezett kibúvó a felelősség alól. Hasonlóan működik, mint a pletyka: az emberi agy be van huzalozva arra, hogy elemezze mások életét, és feldolgozza a társadalmi hierarchia változásait. A reality show-k a modernkori törzsi tábortűz melletti pletykafunkciót töltik be.

Sokan azt mondják, hogy a reality TV „butít”. Ez azonban egy elavult gondolkodás. Az agyunknak szüksége van pihenésre, arra, hogy kikapcsoljon a komplex problémamegoldásból. Senki sem tud folyamatosan kvantumfizikával vagy mélyfilozófiával foglalkozni. A könnyed szórakozás egyfajta mentális „gyorskaja”, ami gyorsan energiát ad, és segít újraindítani a rendszert, mielőtt visszatérnénk a komolyabb dolgokhoz.

Miért utáljuk, ha más nézi?

A valóságshow-k iránti ellenállás nagy része nem az intellektuális mélység hiányából fakad, hanem a tiszta, szívből jövő snobizmusból. Sajnos, a társadalmunk hajlamos arra, hogy a szórakozási formák alapján ítéljen meg embereket, és a reality TV-t gyorsan a „proli” kategóriába sorolja. Ezzel valójában csak azt mutatjuk meg, hogy képtelenek vagyunk elfogadni, hogy mások egyszerűen csak jól akarják érezni magukat anélkül, hogy annak feltétlenül kulturális értéke lenne.

Ez az „én jobb vagyok” hozzáállás gyakran abból fakad, hogy az emberek félnek a saját butaságuktól, vagy éppen a társadalmi státuszuk elvesztésétől. Ha valaki bevallja, hogy néz egy trash műsort, azt feltételezik róla, hogy az élete más területein is felületes és képzetlen. Ez egy sztereotípia, ami teljesen alaptalan. Lehetsz sikeres ügyvéd, aki este egy borral a kezében nézi, ahogy a gazdák feleséget keresnek – a kettő nem zárja ki egymást.

Az igazi intellektuális szabadság éppen az, ha el tudsz fogadni és élvezni különböző szinteken működő szórakozási formákat anélkül, hogy állandóan értékelned és minősítened kellene őket. Ha a kedvenc műsorod egy komoly dokumentumfilm a klímaváltozásról, az szuper. De ha a másik kedvenced egy csajokról szóló sorozat, ahol a körmök hossza dönti el a konfliktusokat, az is teljesen rendben van.

Ne félj a könnyű szórakozástól

Tehát, kedves szkeptikus, ne érezd magad rosszul, ha a Netflix algoritmusod tele van olyan műsorokkal, amikről a kollégáidnak nem mersz mesélni. Engedd el a kényszert, hogy minden percet „értékes” tartalommal tölts el, ami fejleszti az agyadat vagy a lelkedet. Az agyadnak is szüksége van üresjáratra.

A valóságshow-k nem azért vannak, hogy megváltoztassák a világot, hanem azért, hogy kibírhatóvá tegyék azt. A szórakozás célja a szórakoztatás, és ha egy műsor eléri ezt a célt, akkor a feladatát teljesítette, függetlenül attól, hogy mennyire „lowbrow” a téma.

Legyél bátor, és vállald fel a bűnös élvezetedet. Nézd a drámát, elemezd a viselkedést, vagy csak hagyd, hogy a háttérben menjen, miközben vasalsz. A lényeg, hogy ami téged kikapcsol, az jó. A valóságshow-k nézése nem a butaság jele, hanem az emberiességé.