Minden szempontból szeretjük, ha körülvesznek bennünket a falak. A privát szféránkat megteremti és megóv bennünket. Van ennek egy másik oldala is, amikor a “fal” szó hallatán a bezártság és az elszigetelődés jut eszünkbe.
Ilyenkor érdemes elkülöníteni a szokványos betonfalat a zöld fal lehetőségétől, mert a kettő között hatalmas különbség van.
Nemcsak egy magas beton erődítményt képzelhetünk el, hanem úgy is gondolhatunk rá, mintha a természet lágyan ölelné át a kertünket. Amellett, hogy sokkal szelídebb látványt teremt, még azt is lehetővé teszi, hogy az élővilág közelebb kerülhessen a szürke hétköznapokhoz.
A folyamatos metszés fontossága
A PlantStore által kínált sövényfalak között számtalan alkalmas fajt találhatunk, amiből zöld falat “nevelhetünk”. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a folyamatos metszés fontosságával is.
Ahhoz, hogy ez hatékony lehessen, mindenképpen érdemes már az ősz folyamán előkészíteni a sövényfal helyét. A kora tavaszi időben pedig egymástól 30-40 cm távolságra ajánlott ültetni a csemetéket, a korai fagyok elmúltát követően.
A nyírás már ebben a pillanatban kezdetét veszi, mert ezeket 8-10 cm magasságban vissza kell metszeni. Így nem kopaszodik fel a növényünk, mert a talaj felszínétől kezdődően hoznak új hajtásokat. A következő tavasszal ugyanezt el kell végezni, de már 30-40 cm-rel magasabban.
Melyik növények alkalmasak sövényfalak kialakítására?
Örökzöld fajok esetén gyönyörű zöld ruhában díszeleghet a sövényünk, amik kifejezetten szép látványt nyújtanak a hidegebb hónapokban is. Az álciprus, a tiszafa, a tuja, a boróka, a különböző fenyőfélék, a magyal, a mahónia, a babérmeggy és a japán som tökéletes választások.
A lombhullató mezei juhar, gyertyán, som, orgona, mogyoró, nyári jázmin, sárga lonc, hóbogyó, gyöngyvessző és faeper esetében nem szükséges a nyírás. Ezek rendszerint magasra nőnek, de szellősek és átjárhatóak. A narancseperfa, a lepényfa, az ezüstfa, a galagonya, a vadrózsa, az ördögfű és az orgona viszont áthatolhatatlan falat képeznek.
Azok a lombhullató fajták pedig, amiket szükséges rendszeresen metszeni, azok a júdásfa, a húsos som, a fagyal, az eperfa, a tűztövis, a gyöngyvessző, a tamariszk, a rózsalonc és a borbolya.
Hogyan gondozzuk a zöld falat?
A lombhullató fajok esetén a rügyfakadás kezdetén érdemes nyírni. Az örökzöldeknél pedig kora tavasszal és késő ősszel is metszeni kell, valamint formázni.
A levelek nélküli hajtásokat mindig el kell távolítani, amik elszáradtak, mert ezzel megakadályozhatjuk, hogy a növény megritkuljon. A metszésen és a formázáson kívül azonban a megfelelő talajról is gondoskodni kell.
Az ősszel elhulló leveleket nem érdemes eltávolítani, mert a kerti ökoszisztémának szerves részét képezi, és táplálja a talajt is. Ősszel vagy tavasszal pedig érdemes szerves trágyával vagy komposzttal gazdagítani a tápanyagellátását.
A PlantStore kínálatában számos faj megtalálható a felsoroltak közül, így mindenki megtalálhatja magának a megfelelő zöld fal tökéletes képviselőjét.
Ennél a cikknél nincs hozzászólási lehetőség.