Biztosan mindenkivel előfordult már az a bosszantó jelenet, amikor lendületesen feláll a kanapéról, átmegy a konyhába, majd a hűtő előtt állva tanácstalanul néz körbe. A gondolat, amely az imént még kristálytiszta volt, pillanatok alatt köddé vált. Ilyenkor általában csak állunk, vakarjuk a fejünket, és próbáljuk visszaidézni a kiindulópontot. Ez a jelenség nem a korai elbutulás jele, hanem egy nagyon is valóságos pszichológiai folyamat eredménye. A kutatók már nevet is adtak neki, és pontosan tudják, mi történik ilyenkor az elménkben.
Az agyunk mentális térképeket készít a környezetünkről
Az emberi agy elképesztő hatékonysággal kezeli az információkat, és ehhez gyakran használ úgynevezett eseménytömböket. Amikor egyik helyiségből a másikba lépünk, az idegrendszerünk úgy értékeli, hogy egy új fejezet kezdődött a történetünkben. Az előző szobában született tervek és gondolatok egy része ilyenkor archiválásra kerül, hogy helyet adjon az új környezet ingereinek. Ez a mechanizmus segít abban, hogy ne terheljük túl magunkat felesleges adatokkal.
A kutatások szerint a térbeli váltás egyfajta mentális határvonalat jelent a számunkra. Az agyunk úgy működik, mint egy számítógépes fájlkezelő, amely mappákba rendezi az élményeket. Amint elhagyjuk a nappalit, a „nappali-mappa” bezárul, és megnyílik a „konyha-mappa”. Ebben a folyamatban sajnos néha elvesznek azok a rövid távú memóriában tárolt elemek, amelyek nem tűnnek létfontosságúnak. Minél több inger ér minket útközben, annál nagyobb az esélye ennek a furcsa törlésnek.
Hogyan válik az ajtókeret egyfajta törlési ponttá?
A Notre Dame Egyetem kutatói több kísérlettel is bizonyították, hogy az ajtón való áthaladás valóban rontja az emlékezőképességet. A tesztek során a résztvevőknek tárgyakat kellett egyik asztalról a másikra vinniük, néha ugyanazon a szobán belül, néha pedig egy másik helyiségbe. Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy a szobaváltás után sokkal nehezebben idézték fel, mit is tartanak a kezükben. Az ajtókeret tehát egyfajta fizikai és mentális gátként funkcionál.
Ez a folyamat azért alakult ki, hogy az ősidőkben az ember mindig az aktuális környezetére tudjon koncentrálni. Ha egy barlangból kilépve a vadonba értünk, fontosabb volt a ragadozókra figyelni, mint az odabent hagyott bogyókra. Az agyunk ma is ugyanezt a logikát követi, csak a veszélyes vadállatokat lecserélték a csipogó telefonok és a rendetlen polcok. A környezetváltozás egy frissítést indít el a rendszerben, ami törli az átmeneti gyorsítótárat.
Nem számít az sem, hogy a távolság mekkora a két pont között. Egy hatalmas csarnokon belül sétálva ritkábban felejtünk el dolgokat, mint ha két apró, de különálló kamra között közlekedünk. A lényeg a fizikai elválasztásban és a látvány megváltozásában rejlik. Amint a szemünk új falakat és bútorokat lát, az agyunk „újrakezdés” üzemmódba kapcsol.
A figyelem elterelése is nagy szerepet játszik a felejtésben
A modern életvitelünk során ritkán végzünk csak egyetlen feladatot egyszerre. Miközben elindulunk egy pohár vízért, útközben észrevesszük a földön heverő gyerekjátékot, vagy eszünkbe jut egy meg nem válaszolt e-mail. Ezek a mikromegszakítások végzetesek lehetnek a rövid távú memóriánk számára, amely egyébként is csak néhány másodpercig őrzi az információt. Ha a figyelem fókusza akár csak egy pillanatra is eltolódik, az eredeti szándék azonnal a háttérbe szorul. Az agyunk munkamemóriája rendkívül szűkös kapacitással rendelkezik, így minden új impulzus kiszoríthat egy régit. Minél stresszesebbek vagyunk, annál könnyebben zavarodunk bele ezekbe a többszörös folyamatokba. Érdemes tehát tudatosan lelassítani, ha el akarjuk kerülni a tanácstalan álldogálást.
Sokan azt hiszik, hogy az időskori felejtés előszobájában járnak, amikor ez történik velük. Pedig ez a jelenség a kisgyerekektől az aggastyánokig mindenkinél megfigyelhető. Az agyunk egyszerűen csak próbál rendet tartani a hatalmas adatforgalomban. Ha túl sok mindenre figyelünk egyszerre, a rendszer prioritásokat állít fel, és a „miért is jöttem ide?” kérdés gyakran alulmarad. A környezeti zajok és a vizuális káosz tovább rontják a helyzetet.
Mit tehetünk azért, hogy ne kelljen folyton visszamenni?
Szerencsére léteznek egyszerű módszerek, amikkel kijátszhatjuk ezt a mentális csapdát. A leghatékonyabb technika a vizualizáció és a hangos kimondás kombinációja. Ha elindulunk valamiért, mondjuk ki magunkban vagy akár hangosan is: „A kulcsért megyek a hálószobába”. Ez a verbális megerősítés mélyebben rögzíti a szándékot, mint egy kósza gondolat.
Egy másik trükk, ha menet közben fizikailag is imitáljuk a tevékenységet. Ha inni akarunk, tartsuk a kezünket úgy, mintha már fognánk a poharat. Ez a testi emlékeztető segíthet áthidalni az ajtónyílás okozta mentális szakadékot. A mozgásos memória néha sokkal ellenállóbb, mint a tisztán gondolati úton tárolt információ.
Ha mégis megtörténik a baj, és tanácstalanul állunk a szoba közepén, ne próbáljuk meg erővel kipréselni magunkból az emléket. A legjobb módszer ilyenkor a fizikai visszatérés a kiindulópontra. Ha visszaülünk oda, ahol a gondolat megszületett, a környezeti ingerek gyakran visszahozzák az elveszett fonalat. A régi szoba látványa segít „visszatölteni” a bezárt mentális mappát.
A tudatosság növelése is sokat segíthet a mindennapi hatékonyságunkon. Ne próbáljunk meg három dolgot elintézni egyetlen fordulóval, ha tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk a felejtésre. Koncentráljunk az adott pillanatra és az aktuális célunkra. Ez nemcsak a memóriánknak tesz jót, hanem a stressz-szintünket is csökkenti.
Mikor érdemes orvoshoz fordulni a memóriazavarral?
Bár az ajtónyílás-effektus teljesen természetes, fontos tudni, hol húzódik a határ a normális működés és a valódi probléma között. Ha a felejtés mellett más zavaró tünetek is jelentkeznek, érdemes odafigyelni. Például ha nemcsak azt felejtjük el, miért mentünk be, hanem azt is, hogyan kell használni a konyhai eszközöket. Vagy ha a saját lakásunkban is eltévedünk, az már komolyabb vizsgálatot igényelhet.
Az is intő jel lehet, ha a szeretteink veszik észre a változást, és nem csak elvétve fordul elő a dolog. A gyakori szótalálási nehézségek vagy az időbeli tájékozódás zavara szintén szakember segítségét igényli. Egy egyszerű vérvétel vagy vitaminpótlás is sokat segíthet, hiszen a B12-vitamin hiánya is okozhat zavartságot. Ne essünk azonban pánikba az első néhány eset után.
Összességében tehát az, hogy néha elfelejtjük a szándékunkat az ajtón átlépve, csupán egy érdekes bizonyíték az agyunk működésére. Ez egyfajta „mentális lomtalanítás”, ami hosszú távon a túlélésünket és a hatékony információfeldolgozást szolgálja. Nevessünk egyet magunkon, menjünk vissza a másik szobába, és kezdjük elölről a folyamatot.
A legközelebbi alkalommal, amikor tanácstalanul állunk a hűtő előtt, jusson eszünkbe: az agyunk csak éppen most takarított ki egy feleslegesnek ítélt adatot. Nem vagyunk egyedül ezzel a problémával, hiszen milliárdnyi ember éli át ugyanezt nap mint nap. A megértés pedig az első lépés ahhoz, hogy türelmesebbek legyünk önmagunkkal és a saját, néha furcsán működő elménkkel.
Ennél a cikknél nincs hozzászólási lehetőség.