Get Adobe Flash player

Zöldrefestés

- Greenwashing
Banner
Nem minden „zöld”, ami annak látszik!

Ipari és emberi lábnyomok

Képgaléria a világ minden tájáról!
Banner
Tartalmunkból!

Helyreállították a kolontári földeket

Összesen csaknem tizenhat milliárd forintba került a vörösiszap-katasztrófa következtében károsodott mezőgazdasági területek helyreállítása - közölte Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja a munkálatok lezárása után. Az iszapömlést követő elsődleges becslések még 29-30 milliárd forintos költségekről szóltak, ezer hektárnyi talaj cseréjével számolva 30 centiméteres mélységig. A költségeket úgy sikerült lefaragni, hogy a talaj károsodását magyar alapanyagokkal megakadályozták. A helyreállított területekről vett közel húszezer talajminta igazolja, hogy a földeken korlátozás nélkül bármit lehet termeszteni - hangsúlyozta a miniszteri megbízott.

A Mecsekérc Zrt. közbeszerzési eljárást követően kezdte meg a helyreállítási munkákat: 270 hektárnyi területet mentesítettek, további 400 hektárról távolították el a szennyeződést. A Natura 2000-es kiemelten védett úgynevezett kiöntési területekről további harminc hektárt állítottak helyre. Összesen 100 kilométeren végeztek mederkotrást, helyreállították a Torna-patak és a Marcal folyó kis- és nagyvízi medrét és partfalát, és a hozzájuk tartozó 10 műtárgyat. A kolontári mesterséges halastóból 21 ezer köbméter iszapot kellett kikotorni. A cég 900 ezer köbméter szennyezett földet szállított vissza az ajkai timföldgyár területére, négy település több mint hatvan kiskertjében pótolták vissza a termőföldet. Feladatuk volt a devecseri kastélypark rekultivációja is – sorolta Csaba Attila, a Mecsekért képviselője. A munkákból már csak az időjárási viszonyok miatt elmaradt részek – füvesítés, fásítás, ideiglenes utak elbontása – vannak hátra.

GreenProfit/MTI

Hasonló témákkal várunk a Fórumon is! Szólj hozzá Te is!

Share
Banner

Hírlevél megrendelése

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig elsőként értesülj a friss témáinkról!










Nekünk 9 millió 967 ezer támogatónk van csak idehaza!