Get Adobe Flash player

Zöldrefestés

- Greenwashing
Banner
Nem minden „zöld”, ami annak látszik!

Ipari és emberi lábnyomok

Képgaléria a világ minden tájáról!
Banner
Tartalmunkból!

Gyanúsítottként hallgatták ki Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét

Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét - értesült az MTI Hírcentrum hétfőn.

A politikus, üzletember ellen a Magyar Villamos Művek 2007 és 2008 közötti gazdálkodásával kapcsolatban, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók szerint Kapolyi Lászlónak köze volt ahhoz, hogy a cég több, az államnak milliárdos veszteséget okozó üzletet kötött. Az MTI Hírcentrum úgy tudja, Kapolyi László tagadja, hogy bűncselekményt követett el.

A Hír TV honlapján az NNI közleményére hivatkozva azt közölték: a politikust kihallgatták, szabadlábon védekezhet. Hozzátették, hogy a Vértesi Erőmű 2009-ben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Kapolyi érdekeltségébe tartozó cég áramvásárlásai miatt. A cég belső vizsgálata szerint az ügyletek során 10 milliárd forint kerülhetett a Magyar Villamos Művektől Kapolyi László cégén keresztül egy offshore vállalkozáshoz - írták.

GreenProfit/MTI

Hasonló témákkal várunk a Fórumon is! Szólj hozzá Te is!

Share
Banner

Hírlevél megrendelése

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig elsőként értesülj a friss témáinkról!










Nekünk 9 millió 967 ezer támogatónk van csak idehaza!