Get Adobe Flash player

Zöldrefestés

- Greenwashing
Banner
Nem minden „zöld”, ami annak látszik!

Ipari és emberi lábnyomok

Képgaléria a világ minden tájáról!
Banner
Tartalmunkból!

Újabb állásfoglalás a Magyar Tudományos Akadémia részéről a dunakeszi tőzegláp védelmében

Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya ismételten felemelte szavát a Budapest környezetében egyedülálló, s országosan is igen jelentős természeti érték megőrzése érdekében. (Az MTA állásfoglalása )

Az elsőfokú természetvédelmi hatóságnak a lápterület keleti részére vonatkozó augusztusi határozata egy magát környezetvédelmi célúnak feltüntető szervezet fellebbezése folytán nem emelkedett jogerőre. A dunakeszi láp ügyében az Auchan és a helyi önkormányzat korábbi beadványaiból ismert érveket hangoztató Zöld Zóna Országos Környezetvédelmi Alapítvány egy ízben már beadott fellebbezést az Auchan érdekében, amikor annak Nagykőrösi úti áruháza közelében a konkurens Aldi kívánt áruházat építeni. (Az építkezésről és a Zöld Zóna hátteréről )

Az MTA nyilatkozata hangsúlyozza a dunakeszi láp különlegesen sokszínű jellegét, amelynek létrejöttéhez nagyban hozzájárult a terület ún. mozaikos szerkezete, azaz a lápos és homokpuszta jellegű területek váltakozása, egyes élőlények megtelepedéséhez ugyanis mindkét típusú élőhely szükséges. Éppen ezért különösen nyugtalanító, hogy a lápterület nyugati részére vonatkozóan a hatóság által decemberben hozott újabb határozat centiméterre pontosan kizárólag az összefüggően lápnak minősülő részek védelmét mondja ki, és nem az ökológiai egységet tekinti a vizsgálat tárgyának. Ebből következően az élőhely jelentős részére nem terjedne ki a védettség, nem válnának védetté a kisebb lápfoltok. Tetézi a bajt, hogy a határozat a védelem alá helyezett részek fennmaradásához szükséges védőzóna kijelöléséről sem rendelkezik.

Emlékezetes, hogy július végén Illés Zoltán államtitkár kinyilvánította azt az elvárását, amely szerint kompromisszumot kellene kötni az áruházlánccal, és a terület kevésbé értékes részén lehetővé tenni az építkezést. (Az Illés Zoltánnak folytatott egyeztetésről) A civil szervezetek nem tartották lehetségesnek a megegyezést, ugyanis – összhangban az MTA álláspontjával – úgy látják, hogy az élettér csökkenése a terület degradációjához, hosszú távon a védelemre érdemesnek talált részek pusztulásához vezetne. A decemberi hatósági határozat ellen emiatt a valódi civil szervezetek nyújtottak be fellebbezést.

 

A dunakeszi tőzegláp kálváriája tehát folytatódik.

 

Kriska György és Sarkadi Márton/GreenProfit

Share
Banner

Hírlevél megrendelése

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig elsőként értesülj a friss témáinkról!










Nekünk 9 millió 967 ezer támogatónk van csak idehaza!