Őserdő-irtás: kozmetikázták az adatokat?

Korrigálta a brazil kormány a korábbi adatokat
Nagyobb erdőterületet pusztítottak ki tavaly az Amazonas térségében, mint az a korábbi adatokban szerepelt, ezért a brazil kormány kiigazította erről szóló jelentését.
Eredetileg 6450 négyzetkilométernyi erdőterület kivágását jelentette be a kormány, amelynek környezetvédelmi minisztériuma hétfőn arról tájékoztatott, hogy fölfelé kellett módosítani az adatot, ugyanis összesen 7000 négyzetkilométeren történt erdőirtás 2009 augusztusa és 2010 júliusa között.
Tévedett a műhold?
Az eltérés oka, hogy az illetékesek műholdas becslés alapján mérik fel a kiirtott erdőterület nagyságát, ezt az adatot azonban az ellenőrzés után rendszerint ki kell igazítani.
Bár a kiirtott esőerdő területe jelentős, az elmúlt húsz évben még így is ez a legalacsonyabb adat. Az erdőterület zsugorodása 1995-ben érte el a rekordnagyságot: abban az évben közel 30 ezer négyzetkilométeren irtották ki a fákat az Amazonas mentén.
Brazília a 2009-es koppenhágai klímacsúcson elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ig nyolcvan százalékkal csökkenti az amazonasi esőerdő irtását. A térség esőerdőinek húsz százaléka esett eddig áldozatul, pedig a globális felmelegedés elleni küzdelem szempontjából kardinális az Amazonas esőerdőinek megőrzése.
mti
A nyitókép innen
Hírlevél megrendelése
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig elsőként értesülj a friss témáinkról!










